Aranyosi Ervin: Karácsonyi história

Közel a karácsony, várjuk már a csodát,
lassan feldíszítjük a szép karácsonyfát.
Gyermeki lélekkel szebb jövőre várunk,
szerető karokat ölelésre tárunk.
Hiszen a szeretet ott él a szívekben,
és ki ne akarna élni jobban, szebben?
De ki mutatja meg, hogy kell szebben élni,
az igazi útról ki fog majd mesélni?
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy lélek,
talán kitalálod, hogy kiről mesélek.
Szülőhelye felett élő csillag fénylett,
három tudós ember a jászolhoz lépett…
Hisz ők nem királyok, de mágusok voltak,
fejedelmük előtt mélyen meghajoltak,
ajándékot hoztak és messziről jöttek,
díszesen köszöntsék a még újszülöttet.
Együtt született meg a fiú a fénnyel,
s hitték, szép szavára menekül az éjjel.
Nem csak a fénylő Nap kap majd új erőre,
az emberek erőt merítnek belőle.
És az ifjú herceg felvállalta sorsát,
nem csak a szegénynek lökött oda morzsát,
hanem egész népét tanítani kezdte,
s tán a jó lelkűség lett végül a veszte?
Népszerű volt, nevét ma is gyakran ejtik,
csak, amit tanított könnyen elfelejtik.
Nem járnak nyomában, sok szép tette elvész,
csak félelmet tanít helyette sok lelkész.
Várják az emberek, hogy csodákat tegyen,
úgy mint réges-régen, tengeren és hegyen.
Nem vetik le bűnük, nem tudják követni,
az ember nem akar oly jóságos lenni.
Megbocsájtást várnak, feloldozást tőle,
s látszik, nem értettek semmit meg belőle.
Mártír halálának nem volt sok értelme,
hiszen a jó példa, többet érdemelne.
Ha az ember tudná, hogy csodákra képes,
talán közeledne egymás jó szívéhez.
Szeressen hát lelked, a szavad ne bántson,
a szívszeretetről szóljon a karácsony.