Mentsvár az Állatokért Alapítvány Kecskemét – Cézár

Tisztelt Szentgáli Tanár Úr!

Levelemhez mellékelem Pici és Cézár kutyák kórlapját.
Cézár egy stafford jellegű kutya, sajnos kidobták, így mi elszállítottuk és befogadtuk Nagyszénásiról,
azt mondják az ottani ismerősök, hogy a kutya teljesen vak.
Ő is és a másik kutya is volt már Önnél vizsgálaton.
Tisztelettel kérdezem, lát-e valamilyen lehetőséget arra vonatkozólag, hogy lássanak ismét a kutyusok, ha
egy műtéttel lehetne rajtuk segíteni.
Cézár egy nagyon kedves kutyus, ha lenne egy kis esély a látására Ő igazán megérdemelné, szeretni való
nagyon.
A kutyusok a Mentsvár az Állatokért Alapítvány ellátásában vannak Kecskeméten.
Időpontot 2010. november 3-ra, 11 óra 30 perckor kaptunk Önhöz.
Az lenne a kérdésem, ha műthetőek a kutyusok a korlapjuk alapján, akkor a megadott időpontban tudja-e vállalni
a műtététeket, vagy vizsgálatra készűljünk csak.
Amennyiben ideje van a Tanár Úrnak, kérem jelezzen vissza ezzel kapcsolatosan.
Teddy nevű kutyát diagnosztizálás céljából vinnénk fel Önhöz, kecskeméti orvosunk szürke hályogot állapított
meg a szemén, itt is szeretnénk tudni az Ön véleményét.
Noir kutyusnak a gyógyulását nagy örömel fogadtuk. Nemes Imre kollegámat megkértem, ahogy a Tanár Úrnak
ideje engedi Noir kutya gyógyulásáról egy filmet vegyen fel, majd az időpontot egyeztetjük, ha megfelel Önnek.

Üdvözlettel és köszönettel:
Tőzsér Judit
Mentsvár az Állatokért
Alapítvány Elnöke
www.mentsvar.hu

Tovább olvasom